Ilyen a tökéletes menyasszonyi cipő molett menyasszonyok számára!

Az esküvő napja kétségkívül az egyik legfontosabb alkalom életünkben.


A hölgyek számára pedig különösen nagy a jelentősége, így nagyon fontos, hogy minden apró részletre kellő figyelmet fordítsunk.


A ruha megválasztása már önmagában is jelentőségteljes döntés, de itt még nem ér véget a folyamat, hiszen a hozzá tartozó kiegészítőknek, az ékszereknek, a csokornak, a frizurának, a fátyolnak és a cipőnek is stimmelnie kell.


Az összhang nagyon fontos, hiszen a teljes képhez minden apró részlet hozzátartozik. Emiatt is olyan jelentőségteljesek az esztétikai szempontok, de persze nem feledkezhetünk meg a praktikumról sem.

A tökéletes menyasszonyi cipőt a legtöbb ara úgy képzeli el, mint Hamupipőke cipőjét. Valami igazán különlegesre, csodálatosra, figyelemfelkeltőre vágynak a menyasszonyok, és ez teljességgel érthető.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a cipőben kell egész nap talpon lennünk és még táncolnunk is, így hiába a szépség, ha kibírhatatlan fájdalmat kell életünk legfontosabb napján emiatt átélnünk.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tökéletes menyasszonyi cipők azok, melyek kényelmes hordhatóságot biztosítanak viselőjüknek. Az extrém magas sarkak ugyan optikailag slankítanak, akár 5-10 kiló mínuszt is jelenthetnek, de a mérleg másik oldalán túl sok bonyodalmat jelentenek.

Vannak olyan nők, akik igazán magabiztosan és szépen hordják a magassarkú cipőket, számukra persze nem tabu egy ilyen választás.

Ugyanakkor azok a nők, akik általában nem viselnek ilyen fazont, javaslatunk szerint ne egy olyan napon kísérletezzenek vele, amikor minden szem kizárólag rájuk szegeződik.

Próbáljuk inkább a középutat választani, egy olyan cipőt, mely kellően csinos, illik a kiválasztott menyasszonyi ruhához, de könnyű viselést is biztosít egyben.

Még egy fontos tipp a cipőválasztás előtt álló menyasszonyoknak: a nagy nap előtt próbáld meg betörni menyasszonyi cipődet. Bár csábító a gondolat, hogy akkor, csak egyszer, a nagy alkalom kedvéért viseljük a kiválasztott cipőt, de ez semmiképp nem praktikus döntés.

Ha a cipő már fel tudta venni lábunk formáját, sokkal kevesebb eséllyel okoz majd sérüléseket. Ha mégis, az előzetes próbák során már megtapasztalhatjuk, hol számíthatunk erre, és fel tudunk erre is megfelelően készülni.

A menyasszonyi cipő hagyományosan fehér, bár az utóbbi idők színes menyasszonyi ruha divatja hatással volt a cipők színére is, és nagyobb mozgásteret enged a menyasszonyoknak.

Az azonban szinte biztos, hogy világos cipőt fog választani minden menyasszony, mely a sötéteknél könnyebben koszosodik. Figyeljünk hát a próbák során arra, hogy a cipő felső része ne szenvedjen karcolásokat, ne járkáljunk benne poros vagy éppen saras helyen.

Ugyanakkor az nem jelent problémát, sőt, előnyös is, ha a talpa kicsit össze karcolódik, ugyanis így jobban tapad, és nem kell félnünk majd attól, hogy szó szerint dobunk egy hátast a táncparketten.

Szalonunkban nem csak azt vállaljuk, hogy segítünk a nagyobb méretet viselő menyasszonyoknak megtalálni álmaik ruháját, de azt is vállaljuk, hogy a megfelelő kiegészítők megválasztásában is hasznos tanácsokat adunk.

Célunk, hogy minden menyasszony a lehető legmagabiztosabb és leggyönyörűbb lehessen élete legfontosabb napján és ezért minden tudásunkat, tapasztalatunkat és logikánkat latba is vetjük.

Ha Te is egy ilyen teljeskörű szolgáltatásra vágysz, jelentkezz be hozzánk egy ruhapróbára!

Ígérjük, hogy nálunk minden körülötted fog forogni és addig nem nyugszunk, míg meg nem valósítottuk azt, amit te elképzeltél!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük